Wenckheim-kastélyok: Bélmegyer
 
 
 
KEZDŐLAP / TOVÁBBI KASTÉLYOK / KÉTEGYHÁZA
Kétegyházi Andrássy-Almásy kastély

Kétegyházi Andrássy-Almásy kastély

A barokk-copf kastélyt, első földesura, Andrássy Zsigmond aradi alispán építette 1742-ben, és a kétegyházi uradalom központjává tette. A család kihalása után, 1799-ben Almásy Ignác Temes megyei főispán és alkancellár által megvásárolt birtok kastélya 1858-ban leégett. Ybl romantikus tervei alapján 1858-1859-ben átépítették a hangulatában megmaradt klasszicista épületet. Ybl a bővítéskor, az általa emelt szárnynál akkor technikai újításként öntöttvas oszlopokat használt. A kastélyhoz 1749-ben épített, a kastéllyal 1830 táján összekötött kápolna és egy L alakú udvari szárny ma természetvédelem alatt álló park közepén áll. Az FVM Középiskola, és a Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanárai és diákjai által az 1970-es évektől gyűjtött gabonatermesztés eszközeinek és gépeinek fejlődését bemutató, Mezőgazdasági Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény, mint állandó kiállítás működik az épületben.

Forrás: http://www.ybl2014.hu/meglevo-epuletei/kastelyok/ketegyhaza-andrassy-almassy-kastely-1859-60/

 


A siklai Andrássy család fiúágon történő kihalta után, 1794-ben a kincstár az egyetlen lányörököst, Klárát kielégítve, visszavette az uradalmat. Noha 1797. január 19-én Békés megye tisztikara, a saját érdemeire való hivatkozással magának igényelte azt, mégis Almásy Ignác birtokába jutott.

Az Almásy családnak ebből az ágából János és György 1677-ben szereztek nemességet. A család általában Heves megyében tevékenykedett. György fia, Márton (?–1734) került először Békés megyébe, Löwenburg János főispán bizalmasaként, akinek tiszttartója volt. Éveken át a vármegye pénztárnoka (1722–1729), majd alispánná is megválasztották, ezt a tisztet haláláig viselte. A főispántól 1728 és 1732 között bérelte a kétegyházi uradalmat.

A család másik ágából az említett János dédunokája, II. Ignác (1751–1840) volt a legkiemelkedőbb személyiség. Édesapja után 1773-ban örökölte a jászok és kunok al-, majd 1779-től főkapitányi címét. Ekkor királyi tanácsossá is kinevezték. 1795-ben előbb Bars megye adminisztrátora, majd a következő évtől a főispánja lett. A nemesi felkeléskor nem csak saját megyéje csapatát, hanem brigadérosként a pest-pilis-solti, a liptói, a nyitrai az árvai, és a zólyomi alakulatot is vezette. A napóleoni háborúk után a magyar udvari kancelláriához nevezték ki előadónak. Országgyűlési hivatalnokként az újoncállítási és a megyei természetbeni adózási ügyek kezelése tartozott hozzá. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, egymás után kapta a különféle elismeréseket és címeket: 1802-ben a Szent István Rend lovagkeresztjét, 1810-ben pedig a középkeresztjét. 1806-ban kamarássá és valóságos belső titkos tanácsossá léptették elő, 1811-ben pedig elnyerte az udvari kamara alelnöki tisztét. Nyitra és Arad vármegyében, valamint a Bánátban a kamarai javak rendezésével a korona megelégedését vívta ki, s 1812-ben Temes vármegye főispánságával megkapta a temesi grófi rangot is. I. Ferenc király 1815. augusztus 11-én, Párizsban adományozta neki és utódainak a Sarkad örökös ura címet. 1821-ben ő lett a család feje. 1822–1826 között Magyarország alkancellárja volt. A reformkor hajdanán azonban sorra vált meg kitüntető hivatalaitól, s végül 1829-ben a temesi főispánságról is leköszönt. A közélettől visszavonult Bécs melletti, enzensdorfi kastélyába. Döntő szava volt a család ügyeinek intézésében. Puritán becsületességgel töltötte be közhivatalait. Lelkiismeretesen törekedett a családi javak gyarapítására. Jó gazdaként személyesen intézte nagy uradalma gazdasági ügyeit. I. Ferenc király adományaként 1799. szeptember 24-én nyerte el Kétegyházát és Sarkadot. 1821-ben hitbizománnyá alakította át ezeket a birtokokat. A pásztói leégett kastélyt újjáépítette. Kétegyházán és Pásztón kerteket és gazdasági épületeket létesített.

Gyermekei: Első nejétől, Bossányi Teklától (?–1777) született Borbála nevű leánya. Az őt követő Semsey Anna (1761–1819) a régi magyar nagyasszonyok mintaképe, Andrássy Klárának, a Kétegyházát birtokló Andrássy család utolsó leszármazottjának volt a lánya. Valószínűleg ő kelthette fel Ignác érdeklődését a kétegyházi uradalom iránt. Ignác harmadikként Hardegg Mária (1768–Kétegyháza, 1836) grófnőt vette feleségül, aki támasza lett öreg korában. Lányai közül Borbálát (1789–1832) Szirmay Tibor gróf, Otiliát (1787– 1831) 1812-ben Königsegg János gróf vette feleségül. Lajos (1786–Gyöngyös, 1836) fia lelkes hazafi volt. Brezenheim Leopoldina hercegnőtől (1795–1844) 1818-ban született Mária nevű lánya, 1824-ben pedig a gyermektelenül elhunyt Andor nevű fia.

Lajos bátyja, Alajos (Buda, 1784–Kétegyháza, 1850) lett a családi hitbizomány feje. Ő tette Kétegyházát állandó lakóhelyévé. A családi visszaemlékezés szerint „…a félig tetőzet nélkül hagyott családi alkotmány szerencsés kezű befejezője… Tisztán látó, messze tekintő ész, nagyratörés nélkül; csupa szív könnyelműség nélkül; hatalmas tetterő a külső szereplésre való vágyakozás nélkül.” Gyöngyösön, Kassán és Budán végezte a tanulmányait. Tudásvágyának, munkaszeretetének, kötelességérzetének korán tanújelét adta. 1807-ben Heves megye követe az országgyűlésen. 1809-ben a Békés megyei nemesi felkelőcsapat parancsnoka, őrnagya volt. 1810-ben a kancellárián vállalt titkári állást. Állásáról azonban hamarosan lemondott, Kétegyházára vonult vissza gazdálkodni. Ezzel részben apját kívánta tehermentesíteni. Humánus gondolkodásmódjáról volt híres. Amikor 1846-ban megnyílt a gyulai kórház, ágyalapítványt tett. 1842-ben Gyulaváriban szeszgyárat létesített. Először, 1810-ben, Festetics Erzsébet grófnőt (1793–Kétegyháza, 1821), majd 1823-ban Wilczek Lujza grófnőt vette feleségül. Első házasságából született fiaival, Dénessel és Kálmánnal rendszeresen részt vett az 1830– 1848 közötti megyegyűléseken.

Andrásy Alajos gyermekei: I. Kálmán (Pest, 1815–Kétegyháza, 1898) és Dénes (Buda, 1817–Döbling, 1871)

I. Kálmán: A kétegyházi hitbizomány ura, Dénes bátyja, I. Kálmán (Pest, 1815–Kétegyháza, 1898) lelkes barátja volt a humanizmusnak, apostola a népoktatásnak: Sarkadon például a felsőbb népiskola javára 28 katasztrális hold földet adott, a sarkadi árvaház javára alapítványt létesített. Pesten született. Iskoláit öccsével együtt Aradon, Pesten, a bölcsészetet és jogot pedig Pozsonyban végezte. 1833–1846 közt katonaként szolgált, első osztályú huszárkapitányként szerelt le. 1848-ban Békésben és Biharban a nemzetőrséget szervezte, s annak parancsnoka lett a szalontai járásban. Nemzetőreit 1848 nyarán még levezette a Délvidékre, de megbetegedése miatt nem vehetett részt a további fegyveres küzdelemben. Édesapjával előbb Sopronba, majd Badenbe utaztak, gyógykezeltetésre. Csak 1855-re gyógyult fel, s még ez év július 23-án feleségül vette Wenckheim Stefánia Mária grófnőt. E házasság révén jutott az Almásy család birtokába a gyulai kastély, ahova 1888-ban költöztek be.
Híresen humánus ember volt: a betegeket gyógyíttatta, az öregeket istápolta, az egyházat támogatta, embertársait megbecsülte. Azokat soha nem a rangjuk, hanem belső értékeik szerint értékelte. A feltűnést mindig kerülte. A nagypolitikába nem ártotta bele magát, pedig a 1885-ben a király valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Alkalmazottait szerette. Birtokait tetemesen növelte. Feleségét imádta, gyermekeiért rajongott.

Dénes: Dénes (Buda, 1817–Döbling, 1871) polgári pályán szolgálta hazáját: 1838-ban Békés vármegyénél vállalt aljegyzőséget, majd a magyar udvari kamaránál fogalmazói, később titkári beosztást kapott. 1848-ban fegyverrel védte a haza megtámadott szabadságát. A Károlyi huszároknál (a 16. huszárezred) szolgált, a főhadnagyságig vitte. A seregélyesi ütközetben úgy kitüntette magát, hogy a fővezér, Móga tábornok 1848. október 1-jén, a képviselőházhoz írott jelentésében is megemlékezett a hősiességéről. A függetlenségi nyilatkozat kihirdetésekor Gyulán felsorakoztatott vitézei körében ötszáz forintot adott át az alispánnak a függetlenség ünnepének emlékéül, valamint a sebesült honvédek nyugdíja javára. A világosi fegyverletétel után az oroszok által Sarkadra kísért honvédek egy részének a juhaklokban készíttetett szállást rövidesen kórházzá kellett átalakítani a kolera kitörése miatt. Juhokat, ökröket is bocsátott ellátásukra, amivel nagyon meg voltak elégedve a bajtársak. Az osztrákok besorozással büntették.

Andrásy Dénes 1851-ben megalapította a csákói vadásztársaságot! Ennek segítségével az összegyűlt főrendek az önkényuralom évei alatt is elevenen tudták tartani a szabadságharc eszméit. Az Akadémia javára háromezer forintot adományozott. I. Dénes 1851-ben nősült. Hitvese: Keglevich Eugénia grófnő volt, akit rajongásig szeretett. Az imádott hitves sajnos korán elhunyt, s a mérhetetlen csapás olyan súllyal nehezedett a szerető férj lelkére, hogy búskomorságba esett. Lelki egyensúlyának megbillenése vitte a sírba is. Döblingben halt meg 1871-ben.

Dénes (Buda, 1817–Döbling, 1871) fia, II. Kálmán (1852–1916) császári és királyi kamarás, a főrendi ház tagja volt. A pásztói hitbizományt örökölte. Kiváló kertész és lótenyésztő hírében állt. Keglevich Margit-Eugénia grófnőt? (1850 - 1934) vette feleségül 1873-ban. Vele a családnak ez az ága kihalt.

Minden ami Wenckheim...